A napjaim felét az irodámon kívül töltöm, így gyorsan szembesültem a problémával, hogy kellene valami rendszer, amivel mindig naprakész lehetek, bárki bármit kérdez, legyek én bárhol. A bullet journal persze engem is megtalált, aminek inkább a gyakorlati tippjei fogtak meg, mint a szinte művészi alkotások, amiket például pinteresten lehet látni. Nem vagyok nagy művésztehetség, még ahhoz sincs sokszor türelmem, hogy szépen írjak, szóval az én bujo-m nem is biztos, hogy igazi bullet journal és mutogatásra termett, de meglepően sok kérdést kaptam vele kapcsolatban, úgyhogy gondoltam felélesztem a blogot ezzel a bejegyzéssel.

Évek óta széjjel fotózzák az emberek a szegedi Széchenyi térnél levő liliomfákat, vagy más néven magnóliafákat (1 nagyon népszerű nagy, 1 másik nagy, ami sztem a legszebb, és 1 csemete), eddig engem vhogy elkerült a láz, de ma elcsábultam. Munkaidőben, de hát olyan szép, fotózni való idő volt!

A szegedi főtérre az 1930-as években telepítették őket, amelyek a liliomfafélék (Magnoliaceae) családjába tartoznak, a neve pedig Pierre Magnol (1638-1715), francia botanikus emlékét őrzi. A ma élő Magnolia nemzetséghez tartozó fajok és azok fajtái Észak-Amerikából, illetve Kelet-Ázsiából származnak. Az ázsiai és amerikai csoport tulajdonságaiban jelentősen eltér egymástól. Az Észak-Amerikában honos fajokra erőteljes növekedés, nagy termet, és a tavirózsákra emlékeztető virág jellemző. Ezek a fák a lombozat kifejlődése után hozzák virágaikat. Leveleik akár 20-30 centiméteresek is lehetnek. A mi klímákon fagyérzékenységük és páraigényük miatt nem érzik jól magukat. A Kelet-Ázsiából származó fajok gyengébb növekedésűek, viszont a fagyzugos területektől eltekintve, jól áttelelnek. Általában nagyobb cserje vagy kisebb fa méretűek, és jellemző rájuk a széles, terebélyes forma. A nemzetség ezen képviselői hazánkban üde talajú erdők alsóbb koronaszintjében élnek vadon. Általában lombfakadás előtt hozzák nagy, színes virágaikat és 2 hétig virágoznak.

Gyakran váltogatom a gépemen az asztal hátterét, a hangulatomtól, évszaktól függően. Ritkán teszek be sorozatos, filmes képet, mert azokból a kreatívakat szeretem inkább.

Nagyon vártam már, hogy március legyen és lelkesen rávetettem magam a google-re virágos háttereket keresgélni.

A szakdolgozat írás mindenképp embert próbáló feladat, még akkor is, ha minden - a rászánt és kellő idő, a konzulens, a téma, a motiváció, a szakirodalmak, a kutatás menete, stb. - összepasszol. De nyilván ez legtöbbször nincs így, az egyetemen miért lenne bármi is egyszerű?

Egyetemistaként már magunk mögött tudunk egy sikeres érettségit, az egyetemen pedig igen gyorsan bele kell jönni a hosszú beadandók írásába és a kiselőadásokhoz kellő ppt-k gyártásába, de a szakdolgozat ezeknél azért jóval komplikáltabb, főleg, hogy mellette nem áll meg az élet. Minden szakon terjengenek pletykák olyanokról, akik energiaitalt inhalálva, a zuhanyzóba bezárkózva lazán megírták a magukét egy hét alatt, ami vagy igaz, vagy nem. A továbbiakban elmesélem, hogy éltem én túl a szakdolgozat írást, és ha nem is 1 hét alatt, de hogy hoztam össze kb. 1 hónap alatt a 0-ról indulva.

Citromsárga borítójú könyveket keresgéltem a Reading Challenge miatt és ebbe a kis könyvecskébe futottam bele.

Sose érdekelt különösebben Picasso, főleg mert nemigen értem a művészetét és élvezni se tudom. De ez a jópofa cím megvett magának és végül igazam is lett: ez egy jópofa könyv, gyerekkönyv, ami tökéletes megfelel arra, hogy a gyerkőcünket megismertessük a Picasso névvel. Én is sokat tanultam belőle, például nem tudtam, hogy nem csak festő, hanem szobrász is volt.

 Mivel már a lábujjaim is szükségesek lennének ahhoz, hogy megmutassam, hogy hányszor is olvastam már Harry Potter első, varázsvilágban töltött évét, így inkább nem mennék bele részletesen, ábrándozó tekintettel a hogyan is kezdődött…-be. A lényeg, hogy 9 éves koromban kaptam meg az első két részt, hogy aztán hónapokig porosodjon a polcomon - már akkor is nagy könyv-várólistás voltam, mindig akadt sürgetőbb olvasmány :) - aztán egy szombat reggel hamarabb ébredtem, mint a szüleim. 

És mire apukám felkelt, hogy reggelit csináljon, én már egy új, felejthetetlen világban kalandoztam.